Új publikációs kredit pontozás MTMT alapján

jogszabályok és az Egyetemi Doktori és Habilitációs Szabályzat változása miatt a 2014/15 tanév II. tavaszi félévétől kezdve csak azokra a publikációkra kaphatnak hallgatóink kredit pontot, amelyeket felvisznek az MTMT adatbázisba. A publikációs kreditek új számítását 2015. január 1-től, felmenő rendszerben vezetjük be. Az új kreditszámítás az AIAMDI lapjain, az aktuális Működési Szabályzatban és a Kreditszámítás 3 éves képzés valamint a Kreditszámítás 4 éves képzés menüpont alatt olvasható. A korábbi publikációs teljesítmények a 2014. március 27-én elfogadott szabályzat szerint kerülnek elszámolásra. A félévi beszámolóhoz az eddigi publikációs jegyzék helyett az MTMT-ből kapott, az aktuális félévre beszámítani kívánt tételeket tartalmazó listát kell mellékelni. A publikációk elhelyezésének módját az MTMT-ben megtalálható tájékoztatók és egyéb dokumentumok alapján minden hallgatónak meg kell megismerni. Akinek ezután is problémája lenne, a DÖK vezetőjéhez fordulhat segítségért.